EN | HU | RO

Interjú a Földdel - Szociodráma, Művészetek és Ökopszichológia akcióban az éghajlatváltozás ellen

A playback-színház a világ egyik legfontosabb közösségi kortárs színháza. Interakcióra és improvizációra épülő történetmesélő színházi műfaj, mely a közösség bölcsességét, erejét, a színház művészetét és a pszichodráma alapgondolatát egyaránt működteti. 1975-ben, New York államban született meg az első társulat Jonathan Fox, Jo Salas, Judy Swallow és mások közreműködésében.

Több mint 45 éve és 70 országban működnek playback-színházi társulatok ma már szerte a világon. Az alapítók által létrehozott Centre for Playback Theatre kiépült nemzetközi iskolahálózattal és akkreditált tréneri hálózattal is bír. A mozgalmat formálisan tömörítő támogató szervezet, az Nemzetközi Playback Színházi Hálózat öt kontinensen biztosít kapcsolódást és információt a playback-színház gyakorlóinak.

A playback-színházban a közönség tagjai személyes élményeiket mesélik el, s a társulat tagjai azokat ott helyben visszajátsszák. Ez a személyes és egyben a közösségi, társadalmi változást, transzformációt is segíti. Minden történetnek helye van, mindennapi pillanatoknak és életünk fordulópontjainak, el-nem-mondott és meg-nem-hallgatott történeteknek is. Minden egyes történet egyedi és mindegyikben benne van a közös emberi. Közelebb hoz egymáshoz minket, ahogy meglátjuk és megéljük a másik élményében a sajátunkat is.
Emberek egy csoportja egy teremben vagy egy színház nézőterén ülve nézi a színészeket, akik dobozokon vagy székeken ülnek a szemközt kialakított színpadon. Az egyik oldalon egy zenész ül egy sor hangszerrel. A másikon egy játékmester áll, aki két üres szék mellett vár. Az egyik a „mesélőnek” van fenntartva, aki a közönség közül jön ki, hogy elmondjon egy személyes történetet. A másikra ő ül, helyet foglalva a mesélő mellett, hogy segítsen neki kibontani a történetét. Ezután a játékosok egy ritualizált folyamat keretében, mozdulat, hangok, színes anyagok, zene és beszéd segítségével eljátsszák az elmesélt élményt tiszteletben tartva a mesélőt és minden elmesélt történetet. Az egyik mesélő után jön egy másik. Ily módon a közönségben lévő emberek saját történeteik színházának lesznek tanúi. Bár az előadások gyakran egy-egy érdeklődésre számot tartó témára összpontosítanak, az előadók nem követnek semmilyen szövegkönyvet, hanem drámai készségeiket és emberségüket mutatják meg a színpadon, hogy megtestesítsék a nézők érzéseit, gondolatait és élményeit. Az előadóművészek számára a playback-színház kreativitásra és kapcsolatteremtésre ad lehetőséget mind egymással mind a jelenlévő emberi közösséggel és az általuk elmesélt élményeken keresztül feltárulkozó világgal tudatos és tudattalan módon egyaránt. Közvetítenek, összekötnek, és megélnek lehetőséget adva spontán összjátékukkal a további sokféle lehetséges kapcsolódásnak, előkészítve a következő történet „terét”.

Ez az improvizációs színházi műfaj egyben egy hatásos kommunikációs mód is szinte bármely emberi közösséget tekintve, nem csak színházként gyakoroljuk, hanem alkalmazott módszerként is használjuk számos kontextusban: iskola, kórház, szociális intézmények, civil szervezetek, egyházi szervezetek, cégek, magán és közszféra... stb.

Egy személyes történet, melyet előttünk mesélnek el és ott azonnal visszajátsszák tisztelve a mesélőt, az ő megélését és összehangolódva az adott közösséggel, intim és mély módon való kapcsolódást tesz lehetővé, megteremtve az ehhez szükséges légkört is.

A playback-színház tulajdonképpen az orális hagyomány ünnepeinek modern újjászületése. Ehhez hasonló események szórakoztatták egy falu vagy egy törzs közösségét, de a cél mindig valami több volt - például, hogy betegségből meggyógyítsanak, társas, közösségi problémát oldjanak meg vagy, hogy emlékeztesse az alkotókat valamiféle ősi bölcsességre.
[forrás: Centre for Playback Theatre]

Az IWE projekt során a résztvevők
Ebben az IWE projektben az ember és a Föld, a természet közötti eredendő kapcsolatra fogunk koncentrálni. A résztvevők találkoznak az ökopszichológia szemléletmódjával, és különféle módszerek segítségével, például playback-színházon keresztül fedezik fel a saját kapcsolódásukat s gazdagítják nézőpontjukat és eszköztárukat, mint playback-színházi előadók.

További leírás az Ökopszichológia Egyesület oldalán: https://ecopsychology.hu/okopszichologiai-intezet/okopszichologia-playback/

Szakemberek: Somogyi Bea, Rózsa Dani