Projektkoordinátor, pszichoterapeuta, pszichodramatista
Az „Interjú a Földdel” projekt nemzetközi koordinátora vagyok. Pszichodráma terapeutaként dolgozom csoportokkal és egyénekkel Romániában. Pályaválasztásomat és későbbi szakmai munkámat is azoknak a külső és belső folyamatoknak a megértése vezeti, ami az emberi viselkedés és élménymód egyediségéből ered.
2013-ban néhány barátommal és szakmai társammal közösen létrehoztuk a Panta Rhei Egyesületet, aminek keretén belül végezzük segítő és fejlesztő tevékenységünket és a munkánk által igyekszünk aktív szerepet vállalni a közösségünk fejlődésében.
2017-ben a Magyar Playback Színházi Iskola képzését követően megalapítottam a Sepsi Playback Színház Társulatot.
Munkám csoportos és egyéni terápiák vezetéséből, a playback-színház szemléletmódjának és gyakorlatának az alkalmazásából, valamint a lelki és mentális egészség építését szolgáló programok megvalósításából tevődik össze, amelyben az önmagunk és a külső világgal való kapcsolatunk megértésére, valamint a belső és külső szabadságunk és az eredeti, hiteles önmagunkhoz való kapcsolódás megtalálására összpontosítok.
A playback-színház kereteit és koncepcióját használom arra, hogy teret és lehetőséget teremtsek az embereknek elmondani a történeteiket, hogy személyes megéléseiket, élményeiket láthatóvá és hallhatóvá tegyék.
A pszichodráma elméleti és módszertani keretein belül segítem az egyéneket, hogy jobban belelássanak saját élettörténetükbe, és megértsék azt annak érdekében, hogy képesek legyenek kezdeményezni a változásokat, ha szükséges.
A szociodramatikus megközelítéssel keretet és lehetőséget teremtek a csoportoknak a közösségi működések megértésére és ha szükséges, az újraértelmezés mentén, a változtatási pontok megtalálására, a jobb minőségű együttélés és együttműködés érdekében.